Fonyód
Port Lacaj
A Túravitorlás Sportklub fonyódi kikötője a Balaton nyugati medencéjének déli részén található. Saját vitorlás klubkikötőjében 68 kikötőhelyen állnak hajók, ebből 3 hely áll a vendégek rendelkezésére. A hajók a partra merőlegesen cölöp mellett vagy bóján állnak, kivéve a belső kikötőmedencét, ahol a partfal mellett hosszában kötnek ki. A kikötő vize sekély, magas vízállásnál sem haladja meg a 170 cm-t, a nyári szárazságkor a bejáratban 90 cm is lehet, így a kikötő csak kis merülésű vitorlások (jollék) és csónakok számára használható.
A nyugat-délnyugat felé nyitott kikötőbejárat ki van téve a sekély vízben megnövekvő, az északnyugati szél által keltett hullámzásnak. A külső kikötőmedence emiatt ilyen időjárásban nem kellően védett.