logged_in_greeting="Szia! Segíthetünk valamiben?" logged_out_greeting="Szia! Segíthetünk valamiben?">
Az Anna lett a bajnok Ábrahámhegyen - TVSK - Túravitorlás Sportklub
Az Anna lett a bajnok Ábrahámhegyen

Az Anna lett a bajnok Ábrahámhegyen

Sikeres országos bajnokságot rendezett a TVSK Ábrahámhegyi telepe a 70-es cirkálóknak.

A nyugati medencében zajló regattán hat egység állt rajthoz. A megnyitón megemlékeztek az elhunyt Pomucz Tamásról, aki a Capella kormányosaként oszlopos tagja volt a flottának. Herkó Dezső osztálykapitány bejelentette, hogy Tamás emlékére külön vándordíjat is alapítanak.

Az első napon rövid halasztás után 6-8 csomós északnyugati szélben röviddel 11 óra után vágott neki a mezőny az első futamnak, amelyet rövid szünetekkel két másik követett. A harmadik futamra  a lassan északira forduló és időnként 10 csomó fölé frissülő szélben a Náray Vilmos vezette rendezőség módosította és meghosszabbította a pályatengelyt.

A partra érő egységeket kiváló pincepörkölt várta, és néhány pohár bor mellett hosszú beszélgetésekre került sor.

Pénteken a verseny újabb három futammal folytatódott. A reggel felépülő keleties szélben az előre kitűzött 10 órás időpontban indult az első futam. Fantasztikus, szinte tengeri körülmények között, 12-14 csomós szélben vágtak neki a hajók  a közel három kilométeres cirkálószakasznak. A szél fokozatosan gyengült, a második futamot 8-9 csomós, a harmadikat – pedig több módosítással egy egyre jobban „összehúzott” pályán – 4,5-5 csomós szélben sikerült megrendezni.

Az első két futamon a Pannónia (kormányos: Jordán Balázs) bizonyult a legjobbnak, a harmadikat az Anna nyerte.

Este Pajor Zsolt a teljes flottát egy fantasztikus vacsorára látta vendégül: volt tehát lehetőség megbeszélni a vízen történteket, és persze sok mást is. Köszönet Zsoltnak és a TVSK ábrahámhegyi szervező csapatának.

Szombaton valamivel gyengébb kiadásban jelentkezett a reggeli „keleti”. Náray Vilmos és csapata 9 órakor vízre vezényelte az egységeket, és 10.00 órakor már indulhatott is a hetedik futam: ezúttal 60 fokról fújó 10-11 csomós szélben.

A szél kitartott és mintegy egy óra múlva ezúttal a Pannónia kapta a győztesnek járó dudát. A nyolcadik futamra fogyni kezdett az üzemanyag, ami jelentős munkát hozott a rendezőknek – folyamatosan egyre rövidebbre kellett venni a pályát, hogy a végén 4-5 csomóra gyengülő szélben is tartani lehessen a célidőt. Ahogy korábban is, a gyengébb szél az Annának kedvezett, ezúttal ők futottak be elsőnek.

Sajnos a nap további részében már nem lehetett futamot tartani, a szél a versenyterületen sehol sem emelkedett folyamatosan a futamindításhoz szükséges öt csomó felé, így fél négykor a rendezőség befejezettnek nyilvánította a napot.

A versenyzőket ezúttal a TVSK és Horváth Szabolcs jóvoltából grillezett csirkecombfilé, kiváló parázskrumpli és rétes várta. Itt kell megemlíteni, hogy a Pannónia oszlopos tagjai, Bujdosó Feri és Zsiga folyamatosan gondoskodtak arról is, hogy a mezőny esténként kiváló dél-balatoni Bujdosó borok mellett beszélhessék át a nap történéseit. Ezért is köszönet jár!

Vasárnap végül már nem lehetett futamot rendezni, bár a versenyrendezőség folyamatosan kereste a szelet a Révfülöp-Boglár-Fonyód-Badacsony négyszögben, de csak a fürdőzni vágyóknak kedvező strandidőt és limányt talált. Így végül a verseny első három napján megrendezett nyolc futam alapján kellett eredményt hirdetni.

A rendkívül szoros csatában hajszállal – azonos pontszámmal, több első helyével – nyert a Fehéri Gábor vezette Anna, és a tavalyi bajnok, a TVSK színeiben versenyző Pajor Zsolt Irokéz nevű hajója most be kellett érje az ezüstéremmel. A bronz a Jordán Gábor kormányozta Pannóniának jutott, akik különösen a frissebb szelekben vitorláztak jól.