
- Uncategorized
-
Közzétette: Náray Vilmos
Idén először utánpótlás-nevelési programunk keretében megkezdtük egy TVSK RS Feva versenyzői csapat felkészítését. A gyerekek három kikötőben, Ábrahámhegyen, Almádiban és Alsóörsön készülnek edzőikkel, és az edzésprogram mellett négy ranglistaversenyen, valamint a hajóosztály országos bajnokságán is indulnak.
A mostani hétvége meghozta a TVSK Vitorlás Suli csapatának ez első felkészülési erőpróbát: hat hajónk vesz részt egy balatonfüredi pályaversenyen, a Rooster Monautix BYC Kupán.
A párosok:
- Bittsánszky Barnabás és Dömötör
- Dalos Ákos – Balogh Bertalan
- Dalos Alíz – Szalai Máté
- Drávucz Anna Viktória – Ligeti Hanna
- Korompay Sebestyén és Péter
- Korompay Zsombor – Schinkovits Julianna
Pénteken szél hiányában még nem rendeztek futamokat, de szombat-vasárnap egy erős, 27 hajós mezőnyben kell helyt állniuk, és megismerkedniük a versenyzési körülményekkel.
Szurkoljunk nekik együtt!